Tapasztalataim szerint nagyon kevés olyan triatlonos van, akinek ne lenne legalább egy gyenge száma a három tusa közül. Nagyon nehéz megküzdeni ezzel a dologgal, hiszen folyamatosan frusztrálja magát a T. Sportoló, hogy neki miért nem megy az a bizonyos sportág. Nekem, mint tudjátok a kerékpár egy ilyen szám, amibe egyszerűen nem találom a fejlődésem kulcsát. Sokan mondják, hogy egy titka van: „Sokat kell menni!”. Hát persze, de nem mindegy hogyan. Biztos sokatokba felmerült a kérdés, hogy „lehet nincs hozzá semmilyen affinitásom…?” Így vannak, akik egyszerűen nem vesznek tudomást a lyukas számukról, és próbálják a végletekig erősíteni a másik kettőt (rosszabb esetben egyet). Nem biztos, hogy ez a struccpolitika a helyes út.
Szeretném tehát végigjárni a hiányos, illetve gyenge számok okozta teljesítmény, illetve helyezésbeli hátrányt. Először is, miért nem mennek egyes embereknek, egyes számok? Ez lehet többek között alkati, testfelépítési hiányosság, vagy csak egyszerűen közel sem foglalkozott az illető annyi időt vele, mint a másik két sportággal. Ehhez legjobb visszamennünk a gyermekkorig. Általában mit csinál egy gyerek gyerekkorában? Futkározik, rohangál. Tehát alapvetően a futás mindenkinek jó számának kellene, hogy legyen. Hogy miért nem? Mert lehet, hogy a későbbiekben, alap állóképesség megszerzésekor, illetve a csontozat, ízületek, izomzat tinédzserkori növekedésekor hanyagolta ezt a sportot.
Mi lehet a következő leggyakrabban végzet gyerekkori aktivitás? Talán a biciklizés. El sem tudom mondani hány napot bringáztam át, szétgyepált BMX-emen. Szerintem összejött gyakran a napi 40 kilcsi, már 6-8 éves korban. Csak akkor mentünk haza, amikor már lefordultunk a bicikli alá éhségünkben. Valahogy mégsem megy nálam ez a tusa. Erre keresgélem jelenleg is a választ. Valójában a válasz rendkívül egyszerű. Kevés igazán minőségi edzést végeztem életemben. Vagyis kevés „minőségi” kilométer van a lábaimban. Azonban szerencsémre a kerékpár talán az a szám, ahol szinte bármilyen korban lehet fejlődni.
Térjünk rá az úszásra. Tapasztalataim szerint ez a szám okozza a legnagyobb problémát az amatőr sportolóknak. Talán emiatt olyan népszerűek inkább a hosszabb távok, mintsem az olimpiai táv. Sok mindenek össze kell jönni, hogy valaki elmondhassa magáról, hogy jó triatlonos úszó. Egyebek közt: gyerekkorban el kell kezdeni, laza-hajlékony ízületek kellenek, megfelelő izomzat és viszonylag könnyű csontozat kellene. Ezeket szerintem minél hamarabb kell elkezdeni fejleszteni, hogy valakiből jó úszó válhasson. Legjobb 4-5 évesen. Sajnos az úszás az a szám, aminek a fejlődése a legkorábban lezárul. Hiszen egy 25 éves úszót már majdnem veteránnak mondanak. És sajnos ez a legnehezebben javítható szám is. Akinek nem fejlődött ki tizenéves koráig egy vízérzéke, soha nem fog jól úszni. Egy közepes-jó szintre, rengeteg munka árán bárki felérhet, aki más sportból átjőve erős keringéssel rendelkezik. De igazán jó úszó már nem válhat belőle.
Összefoglalva tehát az említetteket, vetítsük rá egy olimpiai bolyozós, és egy hosszú távú nem bolyozós versenyre az eddig leírtakat. Olimpiai táv: arányaiban az úszás a hosszabb távokhoz képest sokkal több időt igényel, hiszen egy ironman-en a legjobbak 50 percen belül leússzák a távot, egy olimpiai távos körülbelül 17-18 perc alatt. A többi szám távjához viszonyítva azonban sokkal több az 1500 méter, mint a 3,8km. Tehát nem vitás, hogy az olimpiai táv úszószáma létfontosságú az eredményes versenyzésért. Nemcsak a bolyozás miatt, hanem önmagában. Az itt beszedett 1 perc a verseny „végét” jelentheti. Főleg egy erős nemzetközi mezőnyben. Szinte törvényszerű az a dolog, hogy ha valaki 1 perccel később jön ki az elsőtől egy olimpiai távon, esélye nincs a végső győzelemre. Lehet akár Armstrong is, erős élbolynál senki nem tud gyorsabban tekerni. Persze van néhány ellenpélda, ahol azért a szerencse is nagyban közrejátszik.
A gyenge kerékpáros teljesítmény talán a „legszerencsésebb” lyukas szám az olimpiai távosoknak. Viszont ha belegondolunk, hogy egy gyenge kerékpáros képességekkel bíró triatlonos végigszenvedi a 40 kilcsit, milyen erő marad a lábaiban a futásra? Szóval ez sem túl jó, hiszen így is elvész a végső győzelem esélye. Remegő, kimerült lábakkal Gebre sem tud 31 percet futni 10 km-en. Azonban egy erős úszás utáni végigszenvedett bicikli az élbolyban még mindig jobb, mint egy úszáson elvesztett verseny. A gyenge futóteljesítmény sokak keresztje. Vegyünk egy erős úszó és kerékpáros teljesítménnyel rendelkező triatlonost. Ott van végig az élbolyban, majd amikor a legnehezebb tusára kerül a sor, látja kicsúszni „lábai közül”a győzelmet. Eddig megállíthatatlannak érezte magát, aztán egyszer csak mintha kirántották volna a lába alól a talajt. Ez szerintem a legrosszabb.
A győzelemre esélyes olimpiai távosokat talán úgy tudnám leírni legjobban (Széles Sándor után szabadon), hogy „úszó-atléták”. A súly nagyon fontos. Legyen nagyon vékony, viszont szálkásan erős. Az úszás és a futás emelkedjen ki a három szám közül. De főleg futni tudjon nagyon.
A hosszú távokon már kicsit mások az erőviszonyok. Egy ironman-en vagy fél távon mindenki a „saját zsírján” megy. Ott kisebb hiányosságból perceket, netalán órákat is összeszedhet az ember. Vegyük az úszást. Ez a legkevesebb időt követelő szám. Egy amatőr számára ez a legkisebb veszteség. Azonban egy profinak, akármennyire hosszú a verseny, már itt elúszhat az egész. Ha lecsúszik a „vonatról” ugrott verseny. A legtöbb jó (a végső győzelemre is esélyes) ironman kijön 55 perc alatt a vízből. Így ők egy nagy vonatot képezve, egymást hajszolják bele a gyorsabb iramba a kerékpáron. Ez abszolút pszichológiai előny egy későn partra vetődő versenyzőhöz képest, akiben mindig ott van a „futhatok a pénzem után” érzés. Lehet bármennyire erős agyban.
A kerékpár a kulcsszám a hosszú távokon. Egy saját példa a tavalyi zánkai féltávú OB. Elsőnek jöttem ki a vízből, ám a kerékpáron harmatos teljesítményemmel 11 perces hátrányt szedtem össze Benőcs Zolitól. Ez annyira sok, hogy szinte behozhatatlan a futással. Pedig Zoli nagyon lassan futott. A futás szintén egy időigényes szám. Azonban egy erős úszó és kerékpáros teljesítmény után, egy gyengébb maraton, nem olyan nagy gáz. Persze egy 4 órás maraton már sok, de egy gyenge futóképességekkel bíró triatléta a viszonylag lassú átlag futósebesség miatt nem keveredik akkora hátrányba, mint egy olimpiai táv esetén. Ennek a tézisnek ellentmond a tavalyi és tavaly előtti ironman világbajnokság. Craig Alexander ugyanis az erős úszó, gyengébb kerékpáros, és bombaerős futók kasztjába tartozik. Tehát lassan az ironman-en is megfigyelhető az a trend, hogy a gyors futóké a végső győzelem. A 2009-es második helyezett Chris Lieto a bombaerős kerósok/futni nem igazán tudok utolsó mohikánja. Mi tehát az ideális ironman alkat, illetve mi a legelhanyagolhatóbb lyukas szám itt? Az ironman-es alkat izmosabb, de mégis szálkás. Kerékpáros-futó képességekkel bíró egyén. Aki azért valamennyire konyít az úszáshoz is. Szerintem a hosszú távú fizikai állóképesség döntő itt.
Rengeteg aspektusból vizsgálódhatnék még ebben a témában, de egyelőre most ennyi jutott eszembe. A lényeg, hogy mindig a racionalitás, a realitás, és a hatékonyság szempontjából kell vizsgálni a témát. Mi a lyukas számom? Megéri-e belefektetni sokkal több energiát? Illetve, valóban tudok-e fejlődni a gyenge számomban? A következő két hétben mindazokról írni fogok, hogy hogyan lehet a lyukas számokon javítani.
A végső igazság azonban az, hogy a legjobb, ha nincs lyukas számod! :)
Gyula
