Karácsonyi adományozás 2010
Az ELTE-BEAC Polythlonban már hagyomány, hogy adományoz a rászorultak részére. 2009-ben a Tudás Útja futóversenyen gyűjtöttünk először – a Máltai Szeretetszolgálattal közösen – használt, de jó állapotban levő sportruházatot. Ekkor vetődött fel az ötlet, hogy szűkebb pátriárkánkban levő rászorultaknak is tudnánk segíteni, ugyanis a kerületünkben, a XI. kerületben van egy gyermekotthon 90 gyerekkel, akiknek körülbelül a felét soha nem viszik haza – még ünnepekre, iskolaszünetre sem. Felkerestük a Neszmélyi úti otthont és fogadó félre találtunk. Akkor, 2009-ben éppen a karácsonyi ünnepségükbe csöppentünk bele Torma Noémi és Ács Viktor ELTE hallgatókkal, és a vidám hangulatot megkoronázhattuk apró ajándékokkal.
2010-ben az árvízkatasztrófa kapcsán ismét távolabbi rászorultaknak is gyűjtöttünk. Két gépjárműnyi ruhát, élelmet, konyhai eszközt és tisztítószert küldtünk az árvíz sújtotta területek károsultjainak. Most karácsony napján pedig a Polythlon sportolói ismét meg tudták lepni néhány aprósággal a Szakosztály patronáltjának, a Neszmélyi úti Gyermekotthonnak bennlakóit. Csendes volt a ház, a többieket hazavitték. Mégis vidám pillantásoktól követve cihelődtünk be – számos doboznyi könyvvel, játékkal, ruhaneművel. A legkelendőbbek a feliratos pólók voltak, amik a Polythlonosok által látogatott versenyekről gyűltek össze. Jó érzés volt látni, hogy örülnek és szívesen hordják ezeket a gyerekek, és igazán hálásak, hogy hallgatóink törődnek velük.

Írta: Adminisztrátor
Egyéb hírek |
2011-04-30 22:07