Esemény: XIV. Velence tízszer (280 km)
Idő: | 2010. június 5., 6:30 - 2010. június 5., 0:00 |
Naptár: | Kerékpár verseny |
Helyszín: | Velence |
Leírás: | Versenykiírás: www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=2842 Eredmények: Velencei-tó kerülés (1 kör: 28 km, 110 m szint): Képek: Beszámolók: Másodszor jártam ezen a túrán, de három éve még MTB-vel, most pedig könyöklős országútival. Ez azért érezhető különbség volt. Nehezen vakartam össze minden holmimat különböző rejtekhelyekről, még dugó is volt a városban két helyen, dél után pár perccel értem oda. Öt kört vállaltam (á 28 km/110 m), mert ennyiért már jár a kitűző. A rajt előtt pillanatnyilag jó ötletnek tűnt egy nagy kolbászos szendvics tudván, hogy innentől jön az űrkaja. Az első körben kissé nehezítette a dolgomat. Egy óra után pár perccel sikerült gurulni. Agárdon Yelen sporttársat értem utol, aki az ötödiknél tartott, és vele utaztam, elég jó sebességgel. (No ez nálam nem 45-öt jelent, mint Kopacz Ági beszámolójában, ilyet én csak erős lejtőn szoktam. A sebességemet csak hozzávetőlegesen láttam, mivel reggel sikerült alapértelmezésre visszaállítanom a kerékméretet.) Kicsit több mint egy óra lett a kör, és párszor virgoncan előzgettem megfáradt sokadik körösöket. Yelen megmutatta, hol kell a végén Velencén jobbra fordulni, erről már el is feledkeztem, mentem volna tovább. A második kör elején, a hosszú falon egy boly előzött (két grupettós országútival meg egy sárga mezes rekus), könnyedén felzárkóztam rájuk, és erőlködés nélkül haladtam mögöttük. Nem sokkal később utolértünk egy lányt, ő is beszállt ötödiknek. Aztán tudjátok, hogy van, mikor a dolgok túl jól mennek, Pákozd felé a rövid falon egyre jobban zörgött a biciklim, és nagyon féltem, hogy szét fog esni alattam, és összetöröm magamat. Kénytelen voltam kiállni. Rögtön kiderült, hogy a problémát az elveszni készülő hátsó kulacstartó okozta. Az imbuszkulcs a váztáskám legmélyére került (miután a kiszakadt külső zsebből önhatalmúlag átmászott a nagy rekeszbe), mindent ki kellett dobálni a fűbe, hogy kiderüljön: ez nem az a méret. Ekkor, mint derült égből az ismerős, egy ismerősöm biciklizett arra (nyolcadik körében volt), őt meghátráltattam kicsit azzal, hogy kértem tőle imbuszkulcsot, és rendeztem a kulacstartót. Sajnos ezzel jó sok idő elment. Egy osztrák túrakerékpáros házaspárt előztem vissza, kicsit elbeszélgettem a férfival, s bár nehezen ment, de ragaszkodtam hozzá, hogy az érettségim 25. évfordulója körül csak a németet használjam, s még akkor sem váltottam angolra, mikor az elfeledett szókincsem korlátaiba ütköztem. A kör végén rossz helyen kanyarodtam le jobbra, meg kellett állni kérdezősködni, és rá is tettem talán egy bónusz kilométert, és még azt sem tudtam meg, mi volt az a baleset, ami miatt hátulról a tűzoltóautó, szemből meg a rendőrök jöttek. (Utóbbiak több körrel később vonultak le.) Talán a harmadik körben vettem észre, hogy a szél körbefúj, és mindig szemből jön. Ha van itt közöttetek meteorológus, ajánlom szakdolgozati témának a kérdés kivizsgálását. Olyan érzésem volt egyébként egész nap, mintha Pákozdon, a kör felénél már több mint a fele lenne mögöttem, pedig ellenkezőleg, az első fele a lapos, a második a szintes. De én már a lapos részen kezdtem lassulni, és Pákozd után kénytelen voltam szembesülni a ténnyel, hogy hiába a bár meg a gél, a gyomromat csak valami hagyományos szilárd kaja tudja helyretenni, különben leesem a gépről. Sukoró elején tehát megálltam, és elfogyasztottam saját idő terhére egy „kenyérlángos” fantázianevű pizzautánzatot, amit a büfés lány szomorúságára nem engedtem addig sütni, míg rá nem pirul a sajt, így is sok időm elment vele. Kissé kótyagosan ültem fel a biciklire, főleg, hogy az ebéd utáni kávé kimaradt, de az elképzelés bejött, idővel ismét tudtam tekerni. Velencén próbáltam megtalálni a helyes lekanyarodást, és nem megint elmenni hamarabb, de hiába örültem, hogy ismerős a környék: nem az első, hanem a második körből volt az, vagyis megint megszereztem a bónusztávot, csak már kérdezősködni nem kellett. A negyedik kör elején jött rám az álmosság (egész héten alig aludtam, ez nem növeli a biciklizőkedvet szombaton), dolgozott az ebéd, és arra gondoltam, hogy talán négy is elég lesz, nem bírom már túl sokáig. Elég lassú voltam, de amikor előzött egy háromfős csapat, a végén a vizuális doppinggal, akkor mégiscsak rájuk zárkóztam, és onnantól ismét jó tempót tartottam. (Hozzátéve, hogy egyszer lekanyarodtak talán valami italért, és ettől belassultam, de mikor másodszor beértek, ismét mentem velük.) Pákozdon a kútnál megálltunk, ekkor derült ki, hogy a csapat közepén haladó srác a 9. körét nyúzza, a két montis meg a másodikban van, és őt segítik. Ők még itt pihentek, én töltés után továbbmentem. Most már nem kanyarodtam le a rossz helyen, hanem mentem tovább, és ekkor furmányos ésszel rájöttem, hogy a megfelelő lekanyarodási pont különös ismertetőjele a „Velencei-tó” feliratú, nyíl alakú zöld KRESZ-tábla… Nagyon elfáradtam, de kiszámoltam, hogy ha 5-10 percet pihenek, akkor még szépen beérek majd nyolc előtt, világosban az ötödik körön. A cél ugyan kilencig működött, de nem volt világításom. Az ötödik körben érdekességeket láttam, de nem a fáradtságtól, hanem mert tényleg ott voltak. Agárdon a strand előtt épp egy hőlégballont fújtak fel. Még a földön feküdt, mellette a kosara. Szívesen végignéztem volna. Vajon mennyi idő ezt harchoz tenni? Pár méterrel odébb egy különlegesen hosszú autó parkolt, még életemben nem láttam ilyent. Magasságra, termetre mint egy városi terepjáró, a hossza pedig lényegesen nagyobb egy vacak mezei limuzinnál. Valami ilyesmi volt: http://blog.jungle8.com/wp-content/uploads/2007/08/zebra-hummer.jpg, de nem csíkos, és talán még egy kicsit hosszabb. Utána szembejött egy autó, amelyik vitorlást vontatott maga után, felállított főárboccal. Még jó, hogy nem volt kifeszítve a vitorla, pedig csökkenthette volna a fogyasztást. :-) Az árboc csúcsa kicsivel a párhuzamos villanyvezeték felett volt, de nem arra, hanem az ellenkező irányba kanyarodott le az autós. Szerintem örült, hogy nem jön a rendőr. :-) A rövid falról visszanézve már láttam a ballont a levegőben. További események nem voltak, a pálya kezdett kiürülni, már egyre kevesebben gurultunk. Fájt mindenem, és örültem, hogy mindjárt vége. Velence tábláját nagy csatakiáltással köszöntöttem, és nyolc előtt kevéssel be is értem a célba. Végig jó idő volt, csak pár pillanatig fenyegetett az eső, kissé talán meg is ütött a nap, a célban már rázott a hideg, amíg sorban álltam. Atádig még van mit fejlődni, de három éve ugyanezt a távot ennél lassabban csináltam meg montival, és akkor összejött. Teknőc |