Esemény: X2S Tereptriatlon Bajnokság
| Idő: | 2007. június 30., 11:00 - 2007. június 30., 0:00 |
| Naptár: | Triatlon verseny |
| Helyszín: | Visegrád |
| Leírás: |
Versenykiírás: http://www.3x2s.hu/dev/index.php?option=com_content&task=view&id=702&Itemid=181 Eredmények: www.3x2s.hu/doc/X2S-2007-Visegrad.htm X2S (1500 - 42/1260 - 13/260) - egyéni - Bérdi Márk 4:46:12 (35. hely) - Ferenczi Balázs 4:52:39 (41. hely) X2S lite (750 - 21/630 - 8/130) - váltó
Képek: http://elteppk.felvi.hu/polythlon.elte.hu/kepek/main.php?g2_itemId=195 Beszámolók: www.bringabanda.hu/BB/reportDetails.php?report=86
Verőfényes vasárnap reggelre virradtunk, s míg a többiek kiautóztak, én stílszerűen – na meg főleg edzésképp – kitekertem Visegrádra (oda-vissza 93 km, ami persze csak halovány árnyéka annak a megpróbáltatásnak, ami a versenyzőkre várt). Az ELTE-Polythlon Horváth Ákos vezetésével rendezőséget vállalt, összesen 8-an voltunk: Ákos, barátnője Gabi, Ditte, Gellért, Benedek, Kolos, és Szabó Gábor (aki mindig megnyeri az 5vös 5km-t). Lényegében nem tudtuk, mi a teendőnk, de aztán ez is megoldódott, és közel hibátlanul vizsgáztunk. A fiúk külön is kitettek magukért, mert nem csak 4-5 órán keresztül irányították a versenyzőket a tűző napon, de feltalálva magukat, nyitottak egy mindenki számára egyenlő esélyű extra frissítő-állomást.
A mi helyünk ugyanis a Fellegvár felé vezető elágazásnál volt, ahol irdatlan lépcsőket kellett megmászni, a hosszabb távon futóknak („érdeklődőbbek”) kétszer is. A fiúk a lépcső tetejénél adtak útbaigazítást, s mikor az egyik legelső delikvens (éppen Horváth Zsolt volt) némi vizre áhitozott, nem csak neki adtak, de folyamatosan horták fel a vizet, és minden egyes futót (tkp. „mászót”) megkínáltak. Sok-sok dícséretet bezsebeltek ezért, mindenki díjazta fegyelmezettségüket és önzetlen segítségüket. Mi is köszönjük!
De vissza a versenyzőkhöz: 1,5 km úszás két körben a jeges Duna-öbölben, hosszú futás a depóig, 2x21 km hegyi kerékpározás néhol sárdagasztó terepen, majd 13 km futás, közben kétszer megnézve közelről a Fellegvárat. A Polythlonból hárman is teljesítették ezt az embert próbáló távot, s közülük Zsolt nem csak az abszolút 5. helyet szerezte meg, de korosztályában aranyérmet vehetett át!!
Márk és Balázs is kiválóan szerepeltek, pedig terepen – ha jól tudom – jóval kevesebb gyakorlatuk van. Balázsnak még arra is maradt energiája, hogy közel 5 óra (!) folyamatos versenyzés után igazán látványosan – az égnek és az anyaföldnek egyaránt megköszönve – érkezzen a célkapuba. Márk pedig (aki nélkül úgy néz ki idén nincs tiratlon-verseny az országban) ezt a hétvégét is „könnyedén” abszolválta – ha egyszer több ideje lesz futó- és kerékpár-edzésekre is, nehéz lesz az úszás után utólérni. Rajtuk kívül még a Polythlon alapításában segédkező Drommer Gyula is elindult, igaz csak féltávon (lite) és váltótagként (8km futás), de így is remek felkészülés az ironman irányába.
diespiter
Engem még tavaly fogott meg az Xterra és akkor sokat készültem a visegrádi versenyre, csak akkor futás közben kiment a bokám, ráadásul kétszer, így nem tudtam azt nyújtani, amit szerettem volna.
Idén is készültem, de nem annyit, amennyit kellett volna. Gondolok itt a rendkívül kevés úszásra. Ettől tartottam, mert hát 1500 m úszás nem kevés, ráadásul a Dunában, ami egy pöttyet hideg... Azért a héten úsztam egy felmérőt, hogy megnézzem, mennyire vagyok puding, hát gyorsabb nem lettem, de lassabb sem, ami jó, hogy így edzés nélkül ment a tavalyi szint. Race. Megérkezés Visegrádra, nevezés, készülődés, majdnem lecsúszom a depózás végét. Aztán gyaloglás, méghozzá sokat, messze az úszás a depótól, ráadásul apró köves, füves, szúrós részen kell majd visszafutni, ez már nem tetszik. Rajt előtt még váltok pár szót Koller „Killer” Szilárddal, látja, hogy nincs neoprén, mondja: „ez neked fájni fog”. Sípszó és elkezdődik, mint a Baywatchban, robogunk be a vízbe, nagy a tolongás, rugjuk, ütjük egymást, érzem, hogy belefagyok a vízbe, aztán egy idő után minden letisztul, már nem fáj és már gyomorszájast sem kapok, innentől oké. Gyorsan lemegy a kör, ki a partra, fel a lépcsőn, Hédi fotóz, futás, másik oldalon le a lépcsőn, bevágódok újra a vízbe, jöhet a második. Haladok próbálok nem cikk-cakkban úszni látom magam előtt Dobai Zolit és Szilárdot, de nem közelednek. Vége a másodiknak, ki a partra, keresem a paucsom, mert én mezitláb nem futok végig ezen, szét vágja a lábam még valami, Utólag jobb lett volna futócipőt kivinni, de majd jövőre...
Depózást elbénázom, a vizes triatlonos kezes-lábasra nem megy fel könnyen a mez, majd irány a monti pálya. Nehezen megy az eleje, de ahogy beérünk terepre és jön egy saras hosszú mászás, egyre könnyebb, itt előzgetem az emberkéket. Először Hédit érem utol, ekkor realizálódik bennem, hogy az úszásom nem volt fényes, majd Márk cimbim próbál beállni mögém, nem sokáig bírja. A pálya jó, lendületes, élvezem minden kilométerét. Mondogatom magamnak, hogy csak okosan, még ott lesz a futás, gyakran frissítek. A második körben a Salamon toronynál belefutok egy olasz csoportba, veszik a lapot, bíztatnak, de úgy, mint a Giron szokás, körülállnak és nyomják, forza-forza! Kicsit már fáradok, a koncentrálás nem megy úgy, egy helyen nagyon odaütöm a hátsót, ki is pattan egy küllő a crossride-ból, úgy érzem defektem van, de nem csak a kerék vett fel fura formát. Beérek, újra depózás, ez már jóval gyorsabb, majd elindulok a futásra. Szpíker, Kremi megjegyzi, milyen jól mozgok, ekkor még könnyedén megy a futás, 200 méter után már nem. Abszolút frissen vannak bennem a tavalyi emlékek a futásról, tudom mi vár rám, mely részeket kell megnyomni, hol lehet majd lazítani. Elérek a fellegvár tövéhez, és ugyanolyan lendülettel, ahogy a Gellért-hegyi futásokon szoktam nyomom a lépcsőket, de a lendület hamar elfogy. Közben Mózes és a srácok drukkolnak, én meg csak fájdalmas arcot tudok vágni az egészhez, Felérek, jön a lejtő, na itt figyelni, mert úgy járok, mint tavaly, akkor az nekem fájni fog, nem kicsit, hanem nagyon. Leérek, át a városon és kezdődik az újabb mászás, itt elején megjegyzik, hogy „jé má itt vagy!”. Meglátok magam előtt valakit, ez újra enerdszível tölt el, utolérem, ránézek, el van már készülve, nyomom tovább. Fenn Kriszta biztat, gazella Zsoltnak hív, ettől aztán próbálom a lejtőt megnyomni, a végén meglátom Dobai Zolit magam előtt, ezt a pillanatot korábbra vártam. Már csak 2 kilométer a célig, na most kell mindent beleadni, futok át a városan egyszer csak beterelnek egy patakmederbe, ez nagyon tetszik, csak kár hogy a vége iszapos dzsuva. Végén már csak a töltésen kell végig futni és már bent is vagyok. Gyorsan megtámadom a frissítős asztalt, nagyon elfáradtam, sokat kivett ez most belőlem. Itt tudom meg, hogy 5. vagyok abszolútban, megy a számolgatás, ki hány éves aki előttem beért, jé akkor ez nekem első hely a korcsoportban. Happy vagyok!
Annyit azért még elmondanék, hogy ez a verseny jóval hosszabb, mint egy hagyományos Xterra, ahol a győztes idő ritkán van 2 és fél órán kívül, na itt még hozzá kellett adni plussz egy órát. A verseny nekem nagyon tetszett, leszámítva a távolságot a depó és az úszás között, és a kicsit értelmetlen futópályát. Jövőre újra, addig is, a többi futamra is megyek, ráadásul az októberi döntő jobban fekszik majd, mert az duatlon. Forza-Forza! Zsolt |
