Sportnap a balinkai gólyatáborban

A bódvarákói és zánkai állomások után Balinkán zárult az ELTE-BEAC Polythlon gólyatábori körútja. Ezúttal egy háromtagú férfi-különítménnyel látogattuk meg a Tölgyes Turista Központban vendégeskedő PPK-s gólyákat, egy rövid időre pedig vezetőedzőnk, Kis Gyula is beugrott bringával a barceonai Ironmanre való felkészülés keretében. A duatlon kipróbálása mellett így az érdeklődő elsősök egy valódi triatlonistával is találkozhattak. Méghozzá edzés közben.

 

 

 

Szeptember 2-án nagy nyüzsgés fogadott a balinkai táborban, a sportnap minden gólyát megmozgatott, ami nem csoda, hiszen a pontokért küzdő csapatok rengeteg program közül válogathattak. A szórakoztató feladatokon túl (pl. kviddics, laser tag) bárki kipróbálhatta magát a sportösztöndíjasok által koordinált állomásokon is. Volt itt aerobik, kung-fu, TRX, falmászás (ezúttal sörösrekeszeken) de még hastánc is. Mi is megkaptuk a magunk pontozólapját, kineveztük az állomásfőnököt, felhúztuk a duatlonpályát, hátradőltünk és nagy szeretettel vártuk a gólyákat.

Szerencsére jöttek is szép számmal, kis kirendeltségünk nagy megelégedésére minden – szám szerint kilenc – csapatból sportolt nálunk valaki, és az sem ment kivételszámba, amikor az egész csapat végigcsinálta a pályát. A kis szlalommal megnehezített bringakör és az ugyancsak egy kör futás nem volt túlságosan megterhelő, a jó hangulatról pedig nemcsak a mellettünk szóló aerobik-zene, hanem játékos pluszfeladataink is garantálták. A beígért pontokért sokan próbáltak meg egy helyben kerékpáron egyensúlyozni, és voltak akik még a bukfenccel záruló ráadás futókört is bevállalták. Végül 125 gólya sportolt nálunk, akik Kis Gyula, Őszi Krisztián, Pálfy Máté és az
ELTE Sport Kisokos jóvoltából az egyetem sportéletével kapcsolatos kérdéseikre is választ találtak.

Azt hiszem ez a szám is bizonyítja, hogy igenis érdemes a gólyatáborokba vinni a sportot, egyúttal cáfolja azt a közkeletű nézetet, miszerint az egyetemisták nem szeretnek mozogni. Egyre többen ismerik fel, hogy a jó iskolai teljesítmény és a rendszeres sportolás nem kizárja, éppen hogy feltételezi egymást. Itt az ELTE-n a legjobb hallgatók is mozognak, a legjobb sportolók is tanulnak.

Ezen a nyáron három gólyatáborba sikerült eljutnunk az ELTE-BEAC Polythlon csapatával, ami bár nem kis teljesítmény, még távol marad az ideálistól. Ha nem találkoztál velünk a saját gólyatáborodban, vagy csak szeretnél egy második ízelítőt is, megtalálsz minket a szeptember 22-i
Sportkampányon, ahol szárazúszás és spinning feladatokkal várunk. Sportoljunk együtt!

Teczár Szilárd

 

Írta: Adminisztrátor Egyéb hírek | 2011-09-06 23:39
P & N Alliance