Gólyatábor? Gólyabál? - Gólyasport!

A gólyatábor remek alkalom arra, hogy az újdonsült ELTE-sek megismerkedjenek leendő diáktársaikkal és az egyetemi élettel. Miért ne lehetnének ezek a többnapos mulatságok a hallgatók és az egyetemi sport első találkozásának színterei is? Idén sportszervezők és lelkes önkéntesek már a tanév indulása előtt nekiláttak a sport népszerűsítésének, az ELTE nyújtotta számos lehetőség bemutatásának. Az akcióhoz az ELTE-BEAC Polythlon tagjai is csatlakoztak, első állomásunk a TTK-s gólyák ideiglenes lakhelye, Bódvarákó volt.

 

Mórocza Nóra úszásedzővel és Őszi Krisztiánnal több mint háromórás autóút után érkezünk a Bódva fólyó völgyébe, egy bányató partjára. A Geo-Bio tábor idejére ez az isten háta mögötti falu megtelik élettel, csapatok jönnek-mennek, szinte folyamatos a skandálás és a szellemes indulók is meglehetős gyakorisággal csendülnek fel. Szabó Judit és Garai Ági először a tó hűsítő vízébe irányítja a gólyákat, ahol vicces feladatok elvégzése mellett az ELTE sportéletével kapcsolatos kérdésekre kell választ adniuk. Az elsősök jelesre vizsgáznak, néhányan még a sportbiztos e-mail címét is megjegyezték, az egyetemi sportklub alapítóját pedig előbb-utóbb minden csapat eltalálja, még a Beac József típusú tippek után is.

Ezután következünk mi, a tó melletti tisztáson várjuk a táborozókat egy miniduatlon versennyel. Nem a gyorsaság, hanem a résztvevők száma a lényeges, ennek meg is van a hatása: amilyen nehezen másznak ki egyesek a tűző napra, olyan nagy lelkesedéssel vetik bele aztán magukat a sport izgalmaiba. Minden társaságból legalább négy háromfős csapat odaáll rögtönzött rajtvonalunkhoz, ami összesen jóval több mint száz sportoló gólyát jelent. Van azért pályacsúcs is, ez sem kis motiváló erő: több csapat is all star hármasokat állít fel a rekordkísérletre, melyek a többiek buzdításától övezve aztán többnyire sikerrel is járnak. Mielőtt még elindulnának az akadályverseny következő állomására, sokan odajönnek Nórához érdeklődni, és nemcsak a kerékpárról vagy a futásról, hanem röplabdáról, labdarúgásról, úszásról is. Szinte minden ELTE keretein belül űzhető sport érdekel valakit. Jó ezt látni, ilyenkor érezzük, hogy nem hiába állunk egész nap a tikkasztó hőségben.

Valóban este lesz, mire elindulunk. Reméljük, hogy nemcsak szórólapokat hagyunk magunk mögött, hanem igazi sportélményeket és az egyetemi sport szeretetének hangulatát is. Reméljük, hogy ősszel sporttársaink között ismerhetjük fel az itt látott arcokat.

 

Írta: Adminisztrátor Egyéb hírek | 2011-08-25 14:05
P & N Alliance