2011 Húsvét - adomány a Neszmélyi úti Gyermekotthonnak
Az ELTE-BEAC Polythlon ismét apró adományokkal örvendeztette meg patronált intézményének, a Neszmélyi úti Gyermekotthonnak bennlakóit.
90 bennlakónak körülbelül a fele minden iskolaszünetet, ünnepnapot az otthonban tölt. Soha nem viszik őket haza. Köztük hárman árvák. A nevelők megtesznek mindent, hogy lekössék idejüket. Rengeteg szakkör van – a különféle sportoktól a kreatív művészetekig. Amikor megérkeztem, a gyerekek éppen festettek. Húsvét van. A ház ma csendes – csak körülbelül 40-50-en vannak, és most pár napig szünet lesz. Nem gondoltam volna, hogy ennyire örülnek majd szakosztályunk adományainak. Készítettünk néhány fotót és már közben kinézték maguknak, ki mit szeretne – kisautót, könyvet, ruhadarabot. Az intézményvezető-helyettes szerint a feliratos pólók a legnépszerűbbek. Az ELTE BEAC Polythlon Szakosztály tagjai olyan sok versenyre járnak, hogy a rajtcsomagok pólói garmadával állnak a szekrényeikben. Így az elmúlt két karácsonyhoz hasonlóan most is egy táskányi még nem hordott, új állapotban levő pólót adhattunk egyéb más között.
Köszönjük, ha nem dobod el jó állapotban levő sport-ruházatod! Őrizd egy kicsit még abban a tudatban, hogy biztosan lesz, akinek örömet okoz. Legközelebbi gyűjtési akciónkat közzétesszük a honlapon.

Írta: Adminisztrátor
Egyéb hírek |
2011-04-30 22:11