• 2015:
•   405
•   276
•   193

„Az élet az erőfeszítéseket díjazza, nem pedig a kifogásokat.”

Andrew Matthews

[Eleddig nem volt szokás váltósok beszámolóit közzétenni. Mindig a tiszteletet parancsoló egyéni teljesítők, az Ironladyk és Ironmanek élményeit olvashattuk – gyakran elérzékenyülten. Egy „normális” embernek ugyanakkor hosszú az út az egyedüli teljesítésig, és a sokéves tapasztalat szerint a váltózás a legátgondoltabb felkészülés egy versenyszerűen nem sportoló amatőr számára. Örömmel nyújtunk hát át egy kis ízelítőt az egyik legszebb csapatunk megmérettetéséről. – a szerk.]

Nem tudok jól úszni, soha nem futottam és kerékpároztam versenyszerűen. Ilyen előélettel és fél év edzés után 2 nappal a Nagyatádi XIX. Hosszútávú Triatlon Országos Bajnokság megmérettetése előtt – ahol egy négy fős váltó tagjaként szerepeltem - érkeztünk családommal a helyszínre. Az idő csodálatos, a víz – mint eddig mindig – tiszta.

Az elmúlt hónapokban rengeteg tanácsot kaptam étkezésemet illetően. Itt is elhangzott, hogy annyit együnk, amennyi belénk fér. Na, ez nekem nem ment! A gyomrom összeszorult, szinte semmi sem fért bele már napok óta. - Jó kezdet! – gondoltam. A verseny alatt izotóniás ital, energiaszelet, zselé. - Egyik rosszabb, mint a másik.

Az edzéseket illetően már csak egy kis átmozgató futás, és biciklizés várt rám. Az izgalom fokozódott. Csapattársaim nyugtattak, hogy csak „végig kell csinálni”, a többi nem számít. Természetesen ez igaz, de ki szeret utolsóként befutni a célba.

Eljött a várva várt nap. Egy 75 km-es, és egy 35 km-es kört vállaltam a biciklizésből, a futást pedig 5-10 km-ként osztottuk fel a csapattagokkal, ki hogy érzi magát a verseny közben.

Hajnali öt órától készültünk, naptej vastagon (Amelyből sikerült színezettet vennem, így minden ruhám barna lett, ujjé!!! Jól kezdődik!!) Frizura sisak alá, izo, müzli, MP3 lejátszó, fülhallgató, minden a helyén. Irány a depó. Kisfiúnkat és kislányunkat a nagyszülőkre hagyva indultunk Párommal a verseny helyszínére. Ő egyéniben indult, célja tavalyi idején minél többet javítani. (Eltökélt egy fickó, így volt miért féltenem!) Ő értem izgult, én érte, megvolt a családi munkamegosztás. 

Depó, jó hangulat, szervezettség, sok vidám, de izgatott arc. Rengeteg ember, csodálatos víz, jó zene. Az úszók néhány karcsapásnyi bemelegítését figyeltem. Megszólalt a Tűzszekerek, mindenkit a rajtvonal mögé kértek. Futkosott a hátamon a hideg.  Mi kell még? Ennek a fantasztikus versenynek én is büszke résztvevője lehetek. Ezek a gondolatok nagyon jó érzéssel töltöttek el. Büszke voltam Páromra, és mindenkire, aki most a rajnál állt. Micsoda emberek, 4 km úszás, 180 km biciklizés, 42 km futás, egy nap alatt, egyedül, egymást buzdítva, támogatva, segítve.

A hagyományos ágyúlövéssel elkezdődött a 2009. évi verseny. A váltók 25 perccel később ugrottak vízbe, így még kb. 1,5 óra állt a rendelkezésemre.

Kicsit később, már a biciklis depó előtt, a váltók között vártam Úszónkat (nagyon jól ment Neki). Mindenkitől még egy utolsó puszi, ezzel az erősítéssel indultam el életem első versenyére. Chip csere, néhány bíztató szó, futás a depóba, sisak fel, rajtszám fel, futás már biciklivel a chip szőnyegig. Indulás!

Első vasúti átjáró, sorompó. Alig indultunk el. Nem volt jó érzés. Ettem, beszélgettem, majd irány tovább. Az első 75 km emelkedőkkel tarkítva várt legyőzésre. Gyönyörű tájak, szurkolók kedves szavai az út széléről. Az első komoly emelkedővel megküzdve boldog telefon a családnak: - Jól vagyok, irány Nagyatád!- mondtam elhamarkodottan a telefonba, nem tudtam még, hogy mi vár rám. A váltóhely előtt kb. 10 km-el annyira elfáradtam, hogy sírni tudtam volna. Párom szavai, és a többiek bíztatása - akik mellettem bicikliztek el -, ösztönzött arra, hogy még véletlenül se adjam fel. Nem is jutott eszembe. Megláttam a várost jelző táblát, és teljes erővel kezdtem tekerni. Elmúlt a fájdalom, éreztem, hogy mindjárt célba érek és jön a várva várt pihenő…. Szinte sírva érkeztem be a megbeszélt időn belül. (Természetesen ez az a verseny, ami annyira hosszú, hogy csak „végig kell csinálni”. Az embernek azonban van józan ítélőképessége saját teljesítményét illetően. A részidőket megterveztük mindhárom versenyszámra, mindenki a saját felkészültségét figyelembe véve.)

Lazítás, pihenés, többiek segítése, elveszített energiák pótlása. Így telt el a következő 2-3 óra, azaz 70 km biciklis táv. Ezután még 35 km, és vége. Ezt úgy éreztem gyorsan letekertem, bár a végén, mikor el szerették volna kérni a biciklimet a versenyrendezők, hogy depóba vigyék, nehezen adtam oda. Teljesen begörcsöltek az izmaim. Váltás, chip csere, átöltözés, nyújtás, evés-ivás, néhány kör futás, kinek mennyi esett jól. Éreztük, hogy fogynak a kilométerek, mindjárt vége. Az utolsó kört együtt tettük meg vidáman, boldogan, elégedetten. Tudtuk, hogy jövőre veled ugyanitt, ki a párjával váltóban, ki egyedül, ki családdal de lejön. Szurkolni az emberfeletti teljesítményt elérő csapattársainknak, mindenkinek, aki eldönti és mind testben, mind lélekben teljesíti ezt a fantasztikus távot. 12 óra 19 perc.

Epilógus: Gyermekeinkkel családi váltóban indulunk jövőre, 8 és 10 évesek lesznek akkor. Futni fognak, biciklizni a forgalomban még nem engedjük őket. Beszéltem az úszóedzővel, szeretnék megtanulni szabályosan úszni. Talán egyszer egyedül is elindulok?!

Emese