Ironman 2009 - egy váltós szemével
Nem tudok jól úszni, soha nem futottam és kerékpároztam versenyszerűen. Ilyen előélettel és fél év edzés után 2 nappal a Nagyatádi XIX. Hosszútávú Triatlon Országos Bajnokság megmérettetése előtt – ahol egy négy fős váltó tagjaként szerepeltem - érkeztünk családommal a helyszínre. Az idő csodálatos, a víz – mint eddig mindig – tiszta.
Az elmúlt hónapokban rengeteg tanácsot kaptam étkezésemet illetően. Itt is elhangzott, hogy annyit együnk, amennyi belénk fér. Na, ez nekem nem ment! A gyomrom összeszorult, szinte semmi sem fért bele már napok óta. - Jó kezdet! – gondoltam. A verseny alatt izotóniás ital, energiaszelet, zselé. - Egyik rosszabb, mint a másik.
Az edzéseket illetően már csak egy kis átmozgató futás, és biciklizés várt rám. Az izgalom fokozódott. Csapattársaim nyugtattak, hogy csak „végig kell csinálni”, a többi nem számít. Természetesen ez igaz, de ki szeret utolsóként befutni a célba.
Eljött a várva várt nap. Egy 75 km-es, és egy 35 km-es kört vállaltam a biciklizésből, a futást pedig 5-10 km-ként osztottuk fel a csapattagokkal, ki hogy érzi magát a verseny közben.
Hajnali öt órától készültünk, naptej vastagon (Amelyből sikerült színezettet vennem, így minden ruhám barna lett, ujjé!!! Jól kezdődik!!) Frizura sisak alá, izo, müzli, MP3 lejátszó, fülhallgató, minden a helyén. Irány a depó. Kisfiúnkat és kislányunkat a nagyszülőkre hagyva indultunk Párommal a verseny helyszínére. Ő egyéniben indult, célja tavalyi idején minél többet javítani. (Eltökélt egy fickó, így volt miért féltenem!) Ő értem izgult, én érte, megvolt a családi munkamegosztás.
Depó, jó hangulat, szervezettség, sok vidám, de izgatott arc. Rengeteg ember, csodálatos víz, jó zene. Az úszók néhány karcsapásnyi bemelegítését figyeltem. Megszólalt a Tűzszekerek, mindenkit a rajtvonal mögé kértek. Futkosott a hátamon a hideg. Mi kell még? Ennek a fantasztikus versenynek én is büszke résztvevője lehetek. Ezek a gondolatok nagyon jó érzéssel töltöttek el. Büszke voltam Páromra, és mindenkire, aki most a rajnál állt. Micsoda emberek,
A hagyományos ágyúlövéssel elkezdődött a 2009. évi verseny. A váltók 25 perccel később ugrottak vízbe, így még kb. 1,5 óra állt a rendelkezésemre.
Kicsit később, már a biciklis depó előtt, a váltók között vártam Úszónkat (nagyon jól ment Neki). Mindenkitől még egy utolsó puszi, ezzel az erősítéssel indultam el életem első versenyére. Chip csere, néhány bíztató szó, futás a depóba, sisak fel, rajtszám fel, futás már biciklivel a chip szőnyegig. Indulás!
Első vasúti átjáró, sorompó. Alig indultunk el. Nem volt jó érzés. Ettem, beszélgettem, majd irány tovább. Az első
Lazítás, pihenés, többiek segítése, elveszített energiák pótlása. Így telt el a következő 2-3 óra, azaz
Epilógus: Gyermekeinkkel családi váltóban indulunk jövőre, 8 és 10 évesek lesznek akkor. Futni fognak, biciklizni a forgalomban még nem engedjük őket. Beszéltem az úszóedzővel, szeretnék megtanulni szabályosan úszni. Talán egyszer egyedül is elindulok?!
Emese