Az olimpia-esélyes Téli Triatlon hazai bajnokságát az ELTE-BEAC csapata nyerte
Február utolsó vasárnapján szikrázó napsütés, de fagypont alatti havas táj fogadta a Galyatetőre fellátogató triatlonosokat. Igen, a triatlont ugyan legtöbben vizes sportként ismerik, de egyre népszerűbb a téli, kristályos változata. Futni persze hóban is lehet, sífutni meg hol máshol lehetne, kerékpár nélkül viszont nincs jó multisport. Minden feltétel adott volt egy extrém, kissé talán őrült hétvégi sportkalandhoz.
Nem mindenkinek indult szerencsésen a napja. A triatlonról tudjuk, hogy számos (számtalan) felszerelést kell a versenyzőknek magukkal cipelni, sorba rendezni, és fel-le cserélgetni. A téli verzióban, ha ez lehetséges, még rosszabb a helyzet. Egyrészt hideg van (reméljük is, nehogy olvadjon), de akkor több réteg is elkel. Másrészt cipőt minden számhoz cserélni kell, kesztyűk, sapkák (zoknik) vizesek lesznek számonként, és nem is egyformák illenek hozzájuk, pl. bringára a sisak alá. A montit majd tekerések között tolni is kell (egyeseknek épp fordítva), a sífutáshoz meg ugyebár léc, bot és sífutócipő dukál. Na, néhányan ez utóbbit hagyták rutinosan otthon. Öröm az ürömben, hogy a triatlon nem egy olcsó sport, így a helyszínen mindjárt lehetett még egy-egy párat kölcsönözni. Arról ne is essék szó, hogy volt aki eleve nem hozott bringát (majd aki hamar beér kölcsönadja), és futócipőt sem, amiből (ég áldja) a jobbaknak mindjárt volt „zsírúj” (autó)raktáron.
A (hosszabbik) rövid táv mezőnye családias, de nem gyenge. A terepduatlonok állandó bajnoka, Sipiczki Csaba az egyik favorit, a tavalyi OB győztes Pálfy Máté sífutó válogatott a másik. Máté a VB-ről érkezett kicsit fáradtan, Csaba pedig még tanulja az utolsó, technikás számot. Mögöttük felsorakozott az üldözők csapata kiváló montisokkal, triatlonosokkal és sífutókkal.
Az első kört a sprint táv fiataljaival együtt kellett megtenni, ami tovább fokozta az izgalmakat, hiszen az idősebb Székely-testvérek nem engedték lemaradni a felnőtteket. A pálya – ahogy a terepesek egymás közt mondják – „tóthviktorosra” sikerült, amire a „durván nehéz” nagyon óvatos megfogalmazás. A rajt után 10 méterrel, két éles jobb kanyar után kezdődött egy 500 méteres 10%-os emelkedő. Ez nem az orfűi „Manó-hegy”, de hóban ugyanazt az érzést adja: nem haladsz, viszont a pulzusod már rég a csúcson ketyeg. Süppedsz a mély hóban, csúszkálsz a jeges talajon, lépcsőzöl a dombra fel, majd próbálsz megkapaszkodni lefelé. A legszebb mégis a kör vége: 15-20%-os szakadékon le a hóban. Szánkóval felejthetetlen élmény lenne, de futva nincs jó megoldás. Szökdelhetsz, csúszhatsz, oldalazhatsz vagy egyenesen fékezéssel is kísérletezhetsz. Ha nem vigyázol (nagyon), ez is lehet felejthetetlen.
Ebből az örömből három kör az igazi (pepsi-érzés), bár a sprintesek már az első után nyeregbe pattantak, hogy legalább némiképp feltörjék a bringautat. A felnőttek viszont üldözték Sipiczki Csabát, a Pálfy testvérek közül Máté kissé leszakadva, de Márton (aki így titkos favorittá lépett elő) szorosan tartva a távolságot. A második kör végére már utol is érték a mezőny tapasztaltabb felét, majd miután harmadszorra is leromboltak a hegyről, indulhattak is a téliesített (kellőképpen leeresztett) gumikkal megint fel az emelkedőn.
A nemzetközi téli triatlon versenyek kerékpár-pályáiról tudni lehet, hogy praktikus okokból a havat vagy keményre tömörítik, vagy többnyire letolják az útról. Így van némi esély, hogy még egy amatőr is számottevő időt töltsön tekeréssel. Ezzel szemben a „mi triatlonunk” ugye nem lehet ilyen „harmatos”. Megmaradt tehát rajta a hó, ahogy az erdei úton a turisták ropogtatják bakancsuk alatt. Ami jó nekik, legyen jó a triatlonosoknak is, elvégre kemény sport ez, mindenki tudja. Nagyjából 15-20 centi vastag kristályos porhót kell elképzelni, amin olyan könnyedén surran a bringa, mint egy 10 centis mély homokban. Vagyis sehogy.
Csak egyetlen beszédes adat: a profi (értsd volt válogatott) montisok kb. 60%-ban tolták a gépet, pedig már csak pihenésből is felszállhattak volna. Nem mondom, volt jó pár száz méter, ahol még egy amatőr is elboldogult, bár akkor is lassabban ment, mint tolva. Ahol viszont meredek hegyoldalra kellett felkapaszkodni, sáson vágott résből kitörni, kanyargós-gyökeres ösvényen az úton maradni, ott kevesen gondolták, hogy ezt megismétlik. De említettük, triatlonosokról van szó, így mindenki ment még egy kört, hisz ennyi volt a penzum.
Mire az élmezőny végzett az első körrel (és a vége a futással), addigra a sprint távosok legjobbjai már célba értek. Elsőként az ifi Székely Gellért, aki végig vezetve nem hagyott kétséget a győzelmet illetően, és 48:11-es ideje hét perccel jobb a másodikénál. Öccse, Benedek a sífutáson érte be a kiváló felnőtt amatőr futó és montis Kovács Zsoltot, de csak a második körben. Végül 5, azaz öt másodperccel lett abszolút ezüstérmes, egyben serdülő bajnok, állítólag idegborzoló befutó volt. Még mindig a bringával dolgoztak a rövid távosok, amikor a serdülő női győztes, Brogli Réka is befejezte a versenyzést, szintén kiváló idővel.
Vissza a pályára, ahol tehát mindenki egyszerre a pályán, a mezőny vége most indul, az eleje lassan a küzdelmes szakasz végére ér. Az Ironmanen nem feledhető élmény 180 kili után leszállni a nyeregből, itt ugyanolyan jó lett volna fenn maradni. Még annyit erről, hogy ahol egyáltalán felülhettél, ott is leginkább egy rodeó-bikához hasonló mozdulatokkal tudtad egyensúlyodat megőrizni a szanaszét csúszó kerekekre koncentrálva. Közben pedig szinte semmit sem haladt a gép előre. Többekben felmerült, hogy – a szabályok kreatív értelmezésével – inkább egy könnyű cyclo-cross bringát kellett volna vállon végigvinni, az időeredmény így lényegesen jobb lehetett volna. De persze mindenki becsülettel végiggurította 10-15 kilós vasparipáját, mint kötelező menetfelszerelést.
A terepduatlonos Sipiczki Csaba mindössze 15 másodperccel tudta növelni előnyét a kétkörös montipályán, ami nagyjából az első sífutókör negyedéig volt elegendő. Itt minden profinak és amatőrnek kiderült, hogy a sífutás – az úszáshoz hasonlóan – egy technikás sportág. Aki az alapokat nem sajátítja el, annak hiába a mégoly kiváló állóképesség, a gyakorlottak hátratett kézzel korcsolyáznak el mellette, a felfelében. Pálfy Márton ma nyerni jött Galyatetőre, így a leggyorsabb sífutó címet is hazavitte, az Országos Bajnoki cím mellé. Testvére, Máté épp 10 perccel csúszott gyorsabban a harmadik helyezettnél, és megszerezte az ezüstérmet is családnak és klubjának (ELTE-BEAC Polythlon).
A felnőttek között Sipiczki Csaba korosztályos győztes lett, meglepetésére (élete első téli triatlonján) szintén aranyat vihetett haza Posta Endre, a hölgyeknél Benácsi Szandra. A rutinosabbak között szenioroknál Kis Imre, Dezső Sándor és Pál József állhatott a dobogó tetejére, míg a veteránokat egyedül (és kiválóan) képviselő Szebeni Endre nem csak bajnok, de különdíjas is lett – nélküle nincs tereptriatlon széles e honban. A másfél óra alatt végző győztesek egy magas pulzusú „akadályversenyt” teljesítettek az állandó koncentrációt és technikás mozgást ötvözve a hihetetlen állóképességgel. Akik pedig 2-3 órát töltöttek a pályán, azok már meg is kezdték a felkészülést a nyári hosszú triatlon versenyekre.
Az ELTE ugyancsak kitett magáért, nem csak a két futam első két helyét vitték haza, de sprint távon Kovács Zsolt (ex PPK) lett a bronzérmes is. További kiváló eredmény, hogy Farkas Zsolt (TTK biológus) és Székely Mózes (PPK oktató) korosztályukban OB másodikként értek célba, míg Berkó Csaba (IK programozó) a harmadik helyen végzett. Külön dicséret illeti a csapat legfiatalabb indulóját, ugyanis Székely Kolos serdülőként közel 2 órát töltött a pályán azt követően, hogy kölcsönléce és cipője megadta magát, és ezért többször visszacsúszott a már megmászott domb aljába. Kolos visszament, újból felküzdötte magát, de ismét kioldott a tönkrement lábbeli. Harmadszorra is harcolt a heggyel, de végül ő győzött, és még a dobogó második fokára is felállhatott, ami már mosolyogva tette felejthetővé a megpróbáltatásokat.
Gratulálunk a téli triatlon hazai úttörőinek! Találkozunk a füredi Tereptriatlon OB-n és a visegrádi Európa Bajnokságon!
diespiter
(Aki pedig a klasszikus triatlont keresi, ajánljuk a kiskörei Középtávú OB-t, a Balaton Bajnokai nagytornát, és a nagyatádi Hosszútávú OB-t, egyetlen és szeretett Ironmanünket!)
