Egységben az erő - Triatlon csapatversenyek

Az embereket a sport hozza össze, a sportokat a triatlon. A két funkció egysége pedig a csapatversenyek során a leginkább nyilvánvaló, ahol is az egymásért küzdés magasiskoláját járhatják ki a résztvevők. Ezért is külön öröm számunkra, hogy a tiszaújvárosi Klubcsapat Országos Bajnokságra-ra és a bajai Mogyi Triatlon váltóversenyre is szép számmal neveztek az ELTE-BEAC Polythlon sportolói, csapatai.

 

 

 

 

 

A május 21-én 20. alkalommal megrendezett, idén 88 induló egységgel nevezési rekordot döntő Tisza Triatlon Klubcsapat versenyének különlegessége, hogy a végső sorrend az egyes csapatok harmadikként befutó embereinek ideje alapján áll fel, a versenyzők tehát az együttműködésben, egymás különböző utakon történő segítésében érdekeltek. Az idei megmérettetésen női „A” csapatunk tagjai (Koronika Judit TTK, Mórocza Nóra PPK és Torma Noémi PPK) kézen fogva futottak át a célvonalon, Kis Gyula pedig a tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő medencéjében hátulról tolta az előtte tempózó Margull Dánielt (az eddigi versenyeken inkább a futás során volt jellemző ez a segítségnyújtási forma). „Olyan 200 m-től Gyula elkezdett tolni hosszanként 2-3-szor, furcsa érzés volt, de a végére belejöttünk” – számolt be Dani a nem mindennapi mozzanatokról és mozdulatokról.

 

A maradandó együttes élmények mellett persze az eredmények sem maradtak el, bár a tavalyi szenzációs szereplést (négy dobogós hely, két arany) nem tudta megismételni a csapat. Női seniorainknak köszönhető, hogy idén sem jött haza érem nélkül a Polythlonosok népes serege, Mindszenty Andrea (TTK), Massányi Kinga és Székely Noémi (BTK alumnusok) 1 óra 44 perc 30 mp alatt teljesítette a 750 m úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból álló távot, amivel OB másodikként végeztek. A felnőtt férfiaknál a Kis Gyula (PPK), Margull Dániel (TTK), Nyári József, Batár Gábor négyes hatodikként ért célba. Férfi „B” csapatunk 12. lett, felnőtt női csapataink a 7., a 8. és a 11. helyet szerezték meg, a két ELTE-s oktatót is soraik közt tudó senior férfiaink pedig a 10. helyen zárták a versenyt.

 

A befutó után életük legfelemelőbb levezetésén vehettek részt triatlonistáink, a házigazda TVK-Mali közlekedési balesetet szenvedett sportolójának, Benedek Lászlónak a mielőbbi felépüléséért úszhattak, tekerhettek és futhattak a „Mozdulj Lacikáért!” jótékonysági váltófutam keretében.

 

2009 után idén újra volt Baján Mogyi Triatlon, a hatodik alkalommal megrendezett verseny első napján ezúttal a Mix Váltó Bajnokság indulói állhattak rajthoz. Ez az ITU által bevezetett vegyes, 2-2 női-férfi tagból álló váltóverseny, ami későbbiekben olimpiai szám is lehet. A Polythlon három fiú-lány csapatot is ki tudott állítani, így össesen 12 sportolónk teljesítette a nem túl hosszú, ám helyenként – leginkább a kerékpárszakaszon - annál nehezebb és megterhelőbb távot. A Koronika Judit, Kis Gyula, Mórocza Nóra, Nyári József alkotta első csapatunk felnőtt negyedik helyen jött be, és „B”, valamint „C” csapatunk is szépen helyt állt egy erős mezőnyben.

 

Triatlon csapatversenyek nyáron is lesznek, remélhetőleg minél több Polythlonos résztvevővel. A június 24-i Tereptriatlon OB részeként váltóversenyre is sor kerül majd, egy hónappal később pedig Balassagyarmatot kell felkeresniük azoknak, akik egy hamisítatlan kollektív küzdelem részeseivé szeretnének válni, a nógrádi település ad otthont ugyanis a 25. Palóc Triatlon Váltó OB-nek. Mindenkit arra biztatunk, hogy induljon ilyen versenyeken is, hiszen nemcsak egyéni fejlődésre nyílik lehetősége ezáltal, hanem egy jobb, összetartóbb közösség kialakulásának részesévé is válhat.

 

 

Írta: Adminisztrátor Versenybeszámolók | 2011-06-23 15:56
P & N Alliance