Triatlon MEFOB 2011 - A győzelem és ami mögötte van

A május 28-i egri Triatlon Egyetemi és Főiskolás Országos Bajnokságon (MEFOB) az ELTE férfi csapata zsinórban harmadszor is az első helyen végzett, egyetemünk lányai pedig 2006 és 2009 után újra a dobogó legfelső fokára állhattak. De vajon hogyan látták a versenyt belülről az ELTE-BEAC Polythlon bajnokai? Ennek jártunk utána ebben a cikkben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a verseny nem volt könnyű, ellenben nehéz volt.” – így foglalta össze Kis Gyula vezetőedző a nap történéseit az edzésonline-on. És valóban: mind a kerékpár mind a futás hosszabb volt a meghirdetettnél, a biciklipálya pedig külön kihívásokat is tartogatott. Az ELTE kilenc fős különítménye azonban nem rettent meg ezektől, és mind a női, mind a férfi csapatbajnoki cím egyetemünké lett. Női csapatunk tagjai Koronika Judit (TTK) és Mórocza Nóra (PPK) voltak, a férfiaknál pedig Borsányi Dániel (TTK), Kis Gyula (PPK) és Pálfy Máté (TTK) nyakába került az aranyérem. A tapasztalt triatlonisták mellé négy újoncot is sikerült bevonni a legnépesebb egyetemi gárda tagjai közé, Tivadar Krisztián (ÁJTK), Szabó Veronika (TáTK), Tod Pál (TTK) és Besztercei Balázs (TTK) életük első triatlon versenyét teljesítették.

 

Az első komolyabb fenyegetés még a rajt előtt megérkezett néhány viharfelhő személyében, az eső azonban szerencsére elmaradt, így 750 m úszással elindulhatott az idei MEFOB az egri városi strand medencéjében. Az úszóidőkkel általában elégedetlenek voltak a későbbi bajnokcsapatok tagjai, bár azt mindenki értékelte, hogy viszonylag kevesen úsztak egy sávban, amivel elkerülhetőek voltak a nagyobb torlódások. Ez a verseny szervezőit dicséri. Az aránylag gyengébb eredményeket a sok versennyel és az ehhez képest kevés edzéssel magyarázták versenyzőink, maradéktalanul elégedett csak a Torma Noémi (PPK) mellett úszó Judit volt 13:11-es részidejével (az időeredmények az úszásnál és a kerékpárnál depózással együtt értendők). Kis Gyula félperces hátrányt szedett össze a medencében, volt tehát mit ledolgozni a másik két távon.

 

És sikerült is, hiszen Gyula 33:19-cel a legjobb időt érte el kerékpáron, így elsőként fordulhatott a futókörökre. A biciklis résztávról ekképp nyilatkozott: „Nyolc kör, körönként három fordító és egy rövid, de kellemetlen emelkedő. Az úszáson összeszedett hátrányt szép lassan ledolgoztam, és a hetedik körben felértem az élbolyba. Brutál veretést rendeztünk, nyélen nyomtam négy kört, de megérte. A végén meg is léptem, és elsőként szálltam le a bringámról, nem kevés savval a combjaimban. Nagyon kellett már egy ilyen kemény hajtás!” A 180 fokos fordítók és az ominózus emelkedő a többiek számára is megnehezítette a 20 km-nyi tekerést, összességében itt mégis jobb idők születtek, mint úszáson. Talán a pálya nehézsége hatott kihívásként a Polythlonosokra, hatványozott erőbedobásra késztetve őket.

 

Az 5 km-es futásra a gyönyörű Érsekkertben nyílt lehetőség. A 21:46-os remek idővel záró Koronika Judit így látta saját versenyét: „A futás négy körös volt, jó terepen, parkban, és nem is végig betonon. Jó iramban futottam ki a depóból. Az első körben beszúrt az oldalam, de leküzdöttem, és onnantól száguldottam tovább! Nem tudtam hányan lehetnek előttem, de sejtettem, hogy nem sokan. Utolértem azt a lányt, akivel egy sávban úsztam, és gondoltam, ha őt lehagyom az csak jó lehet. És igen, így a 3. helyen futottam be a célba, ami korosztályos első helyet eredményezett! Az összidőm 1:18:51 lett. Ennél volt már jobb is, de itt a bicajpálya miatt mindenki lassabbat ment.” A sprint-távra edző fürge ellenfelek Kis Gyulát ugyan lehagyták futásban, ennek ellenére az ELTE férfi csapata is magabiztosan szerezte meg az elsőséget.

 

A versenyen induló újoncok is szép élményekkel gazdagodtak. Tivadar Krisztián első versenyén rögtön korosztályos harmadik lett, nem csoda hát, hogy igen lelkesen beszélt a megmérettetésről: „Korábban sokat futottam, úsztam és bicikliztem, de még soha nem kombináltam ezeket. A triatlonban pontosan az fogott meg, hogy egyszerre többféle edzésre van szükség, ami kiegyensúlyozottabb terhelést biztosít – és főleg változatosságot. A Polythlonban nagyon tetszik a társaság, és annak is örülök, hogy végre találtam egy helyet, ahol az edzők foglalkoznak velem (szükség is van rá...). Ez volt életem első triatlon versenye, így nem tudtam, hogy mire számítsak. A leggyengébbre talán az úszás sikerült: amikor végre ki tudtam csúszni a partra, már éreztem, hogy végig tudom majd csinálni a versenyt. Azt tűztem ki magam elé, hogy célba érjek. A tapasztaltabbak azt mondták, hogy 1:45 alatt már nem rossz az eredmény, nekem pedig 1:36 alatt sikerült végeznem. Természetesen nagyon elégedett vagyok.

 

A szintén első versenyes Szabó Veronika Torma Noémivel szerzett ezüstérmet csapatban. „A versenyen való elindulásra leginkább a kíváncsiság motivált. Egyrészt kíváncsi voltam arra, hogy végig tudok-e csinálni egy ilyen versenyt, másrészt arra is, hogyan is néz ki egy triatlon verseny belülről. Alapvetően pozitív élményként éltem meg a dolgot, nem igazán az eredményem érdekelt, csak a táv teljesítése, ami sikerült is. Persze örültem annak, hogy az első versenyemről éremmel mehetek haza, de ez nem elsősorban az én érdemem, hanem a csapat diadala.

 

Ha kipróbálnád a triatlont, te is ilyen egyszerűen eljuthatsz versenyeinkre, ahol három sportágban teheted próbára állóképességed, és egy remek csapatban még az ELTE dicsőségéért is harcba szállhatsz. Természetesen jövőre is lesz MEFOB, de addig sem maradunk triatlon verseny nélkül, a június 25-i Középtávú Triatlon OB és a július 16-i Olimpiai távú Amatőr Triatlon OB például igazi csemegének ígérkezik.

 

Írta: Adminisztrátor Versenybeszámolók | 2011-06-05 19:26
P & N Alliance