Futóünnepek ELTE-vel és BEAC-cal
Május 1-jén a szakadó eső és az őszies időjárási viszonyok ellenére három távon is a dobogó legfelső fokára állhattak klubunk versenyzői a Hármashatár-hegyen. 7 km-en Pelsőczy Attila diadalmaskodott, a 14 km-es versenyben Kiss Mirella nem talált legyőzőre, félmaratoni távon pedig dr. Rozsnyai Lilla volt a leggyorsabb.
Május 15-én már valamivel kellemesebb körülmények közt készülhettek futóink a nagy versenyre a Kossuth téren, 5500 induló társaságában. Az esemény a váltófutás minden izgalmát és az egymásért való küzdés valamennyi szépségét magán viselte, az ELTE Sashegyi Gepárdok csapata – Beda Szabolcs, Boroznaki Lajos, Dorner László, Pelsőczy Attila, Szabó Gábor, Varga Dániel felállásban – óriási küzdelemben végül a szenzációs harmadik helyet szerezte meg. Az eseményről maga a csapat oszlopos tagja és edzője, Szabó Gábor számolt be.
„A maratonváltó annyit jelent, hogy a csapat hat tagja egymást váltva hozza össze a 42,2 km-t. Magáról a versenyről technikailag ennyit érdemes tudni, a többi „csak” a körítés. És ez a „csak” teszi igazán érdekessé ezt a nagyszerű futóversenyt. Igazi futóünnep ez, ahol mindenki megtalálja az ínyére való programot. Lehet partizni a fűben, futó- és nem futó ismerősökkel egy csapatban kocogni, és persze versenyezni is!
Az ELTE futó csapata azzal a nem titkolt szándékkal érkezett a versenyre, hogy dobogóra álljon, amit végül sikerült is elérnünk. A tavalyi negyedik helyhez képest ugyan csak egyet léptünk előre, de nem vagyunk elégedetlenek: ezt a tendenciát tartva két év múlva már biztos a győzelem!
A verseny előtt egy nem túl hosszú, ámde annál lelkesítőbb monológot adtam elő a többieknek, amelyben felvázoltam, hogy fogunk nagyon-nagyon elöl befutni. Szemem előtt a Gladiátor című film azon jelenete lebegett, melyben a főhős a csata előtt rövid bátorító beszédet intéz a katonái felé. A szemek csillogtak, a feszültség tapintható volt a levegőben, az elszántság sugárzott.
A rajt után a Dover nyelviskola top futókból összeválogatott csapata igen hamar elhúzott, így a második helyért a BEAC atlétáival szálltunk síkra. Szó szerint síkra, mert a rakparton nincs sok emelkedő. Csak egy. De az a legrosszabb helyen, 6 km után, amikor már üveghangon sípol az ember tüdeje, de még egy kilométer hátra van, közben karosszéria elemek hullanak mindenfele (hatalmas izzadság cseppek formájában). A rakparton versenyezni egyébként külön lélektani felkészülést igényel. Alapvetően még akár ideális helyszín is lehetne a futáshoz. De sajnos nagyon nem az. Az uralkodó széliránynak megfelelő nyugati, észak-nyugati szél a Duna feletti szabad területen megerősödve csap le (szinte minden irányból) a megszeppent sportolókra. Szerencsére a nap ezúttal nem sütött, így a szokásos fullasztóan párás hőséget nem kellett elszenvednünk.
Visszatérve a versenyre, az ELTE Sashegyi Gepárdok csapata és a BEAC fej-fej mellett küzdött egész idő alatt. Kard ki kard, face to face. Volt, mikor mi vezettünk fél perccel, volt mikor ők. Annyira véres küzdelem azért nem alakult ki, mivel a BEAC-osokkal egy pályán edzünk, soraikban több ELTE hallgató is van, pl. az 5vös5km verseny többszörös győztese Csere Gáspár (Gazsi) is.
Az utolsó váltás pillanatában még 10 mp-el vezettünk előttük, de befutó emberük pont a fent említett kiváló ifjú atléta volt, aki remek hajrával behozta csapatát a második helyre. Mögöttünk a későbbi negyedik helyezett csapat messze elmaradt, így magabiztosan szereztük meg a bronz érmet.
A verseny után Gazsival azt latolgattuk, hogy jövőre érdemes lenne egy közös ELTE-BEAC csapatot indítani a versenyen, ami a győzelemre is esélyes lehetne!”
Erre csak azt tudjuk mondani, hogy így legyen! Reméljük jövőre is legalább ugyanennyi Polythlonos indulóval találkozunk majd a nagy tavaszi versenyeken, addig meg lehet tervezgetni a csapatokat, és persze rendszeres edzéssel készülni az izzasztó kilométerekre.
