
A nagy érdeklődésre való tekintettel előzetesen közzéteszünk egy nem hivatalos eredménylistát. Kérjük, nézzétek át, és ha korrekcióra szorul, jelezzetek vissza a polythlon@freemail.hu címre, továbbítjuk a szervezőknek.
Sajnos néhány profi futó és amatőr kolléga is mindössze néhány perccel a rajt előtt jelent meg a nevezési asztalnál, felborítva ezzel a rajtidőpontot, a többiek készülését, és felelőtlenül veszélyeztetve a korrekt eredmények gyors elkészítését. Ez volt az oka az eredményhirdetés csúszásának is. Végső soron a felelősség a szervezőké, a következő alkalomtól a nevezés le lesz zárva a meghirdetett időben. Most a Jubileumi verseny tiszteletére minden késve érkező is elindulhatott, köszönet a szervezőknek!
Jó hírt is mondjunk! A Jubileumi versenyen 315-en értek célba, és 401 fő regisztrált. Az indulók kétharmada aktív ELTE-s, de alumnusokkal együtt elérik a 75%-ot. Ezen kívül hét budapesti egyetemről jöttek hallgatók, hiszen ez volt a tavaszi Egyetemi Budapest Bajnokság is. Soha nem látott versenyt hozott az ELTE karai közötti vetélkedés, egy híján minden kar ki tudott állítani legalább 3 főt, és a győzelmet mindössze 8 másodperccel szerezte meg a PPK a TTK előtt. Az abszolút versenyben a férfiaknál 16 perc ma már a dobogóra sem elég, és aki az első 100-ba akar bekerülni, az legalább 23 percet kell teljesítsen, eggyel jobbat mint tavaly.
A heti rendszerességgel mozgók közül is örvendetesen sokan választják a sportolásnak ezt a formáját, a mezőny 15 perctől egészen 42 percig özönlött át a célvonalon. Az Egészségfejlesztési Intézet vezetőjének részvételével pedig idén elindítottuk a „Sportséta az ELTE Egészségéért” akciót, ősszel itt is tömeges részvételre számítunk. A tervezett időpontot már most írjátok be a naptárba: 2011. szeptember 27., a Huszonegyedik!
Letölthető eredménylista (xls)!